Adaptáció kockázatai a COVID-19 járvány alatt és az erre tett intézkedések
A ’Suliplussz’ társadalmi innovációt megvalósító, három éven keresztül zajló projektben a fő cél egy olyan kísérleti program megvalósítása volt, mely hatékony és releváns fejlesztési eszközcsomagot kínál a hátrányos helyzetű közoktatásban résztvevő tanulók számára a személyiségfejlesztés, a tanulmányi eredmények, valamint a társadalmi beilleszkedés és a proaktív alkalmazkodás területén. A 2020 márciusában kitört pandémia számos olyan kockázati tényezőt sodort a megvalósítók elé, melyek a program céljainak elérését gátolták, hiszen az alapvetően személyes jelenléttel járó együttműködési, támogatási formákat online térbe kellett áthelyezni. A szakemberek rugalmas alkalmazkodása, a projekt megvalósító szervezetek magasan fejlett infrastuktúrájának köszönhetően ez az átállás könnyedén realizálódott, így azon felül, hogy egy- egy feladat adminisztrációja, illetve előkészítése több időt vett igénybe, más akadállyal nem találkoztunk. Szakirodalmak, módszertani gyűjtemények, a COVID alatt született témába vágó kutatási eredmények megismerésével szakembereink is képessé váltak arra, hogy a kismértékben korlátozott lehetőségekhez mérten, az online világban valósítsák meg a mentorálás, vagy akár a szakmai hálózatépítés egyes rész-feladatait.