Élménybeszámoló
A „SULIPLUSSZ” Társadalmi innováció a hevesi Eötvös József Református Oktatási Központban (EFOP-5.2.4-17-2017-00003) elnevezésű pályázat keretében Gödöllőre látogattunk 2020. január 31-én.
Reggel 8 órakor indultunk az iskola elől a debreceni diákokkal együtt. Egy fél órás út után megérkeztünk Gyöngyösorosziba, ahol felvettük az ottani általános iskola érintett tanulóit. Még 50 percnyi utazás után megérkeztünk Gödöllőre.
Először a Szent István Egyetemet látogattuk meg. Itt dr. Kenderfy Miklós Máté docens bemutatta a kurzusokat, az intézmény felépítését, és bemutatta az épületet is. Közben arról beszélgetett velünk, hogy miért jobb az érettségi után tanulni és nem egyből dolgozni. Jó volt látni az egyetemistákat, jó volt belegondolni, hogy mi is bekerülhetünk ilyen helyre néhány év múlva. Több társam megfogalmazta, hogy milyen jó lehet ezen az egyetemen tanulni.
Az iskola menzáján ebédeltünk, majd délután a Királyi Kastélyhoz mentünk, ahol kicsit várni kellett, mivel az előttünk lévő csoport még nem indult el. Bementünk, lepakoltuk a dolgainkat a ruhatárban, és megkaptuk a jegyeket. Egy nagyon aranyos tárlatvezetőt kaptunk, aki humoros volt és rutinos. Az első hely, amit megnéztünk az egy előtér volt, ahol hat szimbólumot láttunk, mivel ez a barokk szimmetriaismertető jele. Továbbmentünk a konyhába, ahol a bútorok eredetiségéről is szó volt. Ahogy végigmentünk s következő folyosón, egy nappaliba érkeztünk, ahol ismét megjelent a barokk szimmetria, csak most ajtók segítségével. Itt az volt az érdekes, hogy az egyik ajtó mögött nem volt semmi más, csak a fal. Ezután továbbmentünk a fegyvertárba, ahol sok érdekes információt tudtunk meg a fegyverek használatáról és értékéről. Később egy pár másik szobán is átmentünk, ahol a tapéta hiányáról is szó volt, mivel az akkoriban még nem létezett. Tehát több apró, látszólag jelentéktelen dolgot is megtudtunk, de ez tette igazán érdekessé a sétát.
Miután ezt megtekintettük, továbbmentünk a királyi lakosztályba. A hálószobák berendezésről nem tudnak a mai napig sem semmit, mivel akkoriban tilos volt írni róla. Utána továbbmentünk a beépített, katolikus templomba néző páholyba, ahol elmesélték, hogy I. Ferenc József nagyon vallásos ember volt, ezért a hálószobája mellé építtetett egy katolikus templombelsőt. Ezután megtekintettük a dolgozószobát és a báltermet is.
Megnéztük Erzsébet királyné, Sissi lakhelyét, ahol udvarnőivel együtt volt elszállásolva. Megismertük a múltnak egy részét, egy másik generáció mindennapjaiba kaphattunk betekintést, ami nagyon érdekes volt. Többször rácsodálkoztunk, hogy mennyire máshogy éltek az emberek akkor és ma.
Nagyon jól éreztem magam, és sokat, iskolán kívül is tanultam a kastélyról és a benne élt emberekről is. Érdekes volt minden. A programokon kívül az is nagyon tetszett, hogy ismerkedhettünk, beszélgethettünk a debreceni és a gyöngyösoroszi diákokkal is, felnőttekkel is, jó hangulatban töltöttük el a napot. Reméljük, lesz még lehetőségünk hasonló programban részt venni!
Kajdi Viktor mentorált