Iskolai lemorzsolódás, iskolaelhagyás
Kutatási adatok szerint iskolai lemorzsolódás, korai iskolaelhagyás veszélye akkor áll fenn, ha a tanuló tanulmányi átlaga az adott félévben nem érte el a közepest, illetve akkor, ha az előző félévhez képest legalább 1,1 jeggyel romlott az átlaga. A felmérés alapján a magyar diákok összesen 11 százalékát fenyegeti a lemorzsolódás. ezen belül szakiskolások 21 százaléka, az általános iskolai tanulók 12 százaléka fenyegetett. A lemorzsolódás veszélye a gimnáziumokban a legalacsonyabb, mindössze 3 százalék.
A végzettség nélküli iskolaelhagyók arányának csökkentésére irányuló EU 2020 stratégia célkitűzéséhez kapcsolódva Magyarország a végzettség nélküli iskolaelhagyók arányának 10%-ra csökkentését vállalta 2020-ig.
„A végzettség nélküli iskolaelhagyás csökkentésének alapja a köznevelési rendszerben tanulmányokat folytató, lemorzsolódással veszélyeztetett tanulók kiemelt, komplex támogatása, ami a köznevelési rendszer szintjén elsősorban a korai iskolaelhagyással kiemelten érintett nevelési-oktatási intézmények fejlesztésével, illetve az ezen intézmények és pedagógusaik számára nyújtott szakmai szolgáltatások biztosításával érhető el.”- olvasható az Oktatási Hivatal honlapján.
A „Suliplussz” program elkötelezett az iskolai lemorzsolódás csökkentésében, melyet mentori tevékenység működtetése is támogat. Előrelépést jelent a jelen megvalósítási időszakban az, hogy a mentorált tanulók komplex fejlesztésében előtérbe kerülnek a pedagógus szakembereken túl egyéb, humánszolgáltatásokat nyújtó professziók is. Az innovatív, holisztikus megközelítés kapcsán ki kell emelnünk, hogy a református egyházközség vezetőjének munkássága révén, a hitéleti vonatkozások, problémakezelési stratégiák is felbukkannak a mentorált személyek egyéni fejlesztésében, illetve egyéb, a civil szférában jelen lévő szakmai tartalmak is preferálttá váltak. A komplex problémakezelés egyre színesebb módon valósul meg, a projektbe bevont tanulóink a három konzorciumi partner vonatkozásában is egyre inkább személyre szabott szolgáltatáscsomagban részesülnek.
Kuik Erika mentor
J.L.Seaugull Alapítány