Tanulmányút
A „SULIPLUSSZ” Társadalmi innováció a hevesi Eötvös József Református Oktatási Központban, EFOP-5.2.4-17-2017-00003, azonosítójú projekt keretein belül valósult meg az Igazgyöngy Alapítvány és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény látogatása Berettyóújfaluban és Toldon legutóbbi Tanulmányutunk kapcsán.
A konzorciumi tagok betekintést nyerhettek az alapítvány munkásságába megismerhették elsődleges célját, amely az alapfokú művészeti oktatás, és a hátrányos helyzetű és roma tanulók fejlesztése, és a tehetséggondozás. E mellett, az alapítvány esélyegyenlőségi munkát végez. Személyesen kérdezhettek a berettyóújfalui kistérségben működő alapítvány igazgatójától L. Ritók Nórától.
Megtekinthették Toldon az alapítvány tanodáját, biobrikett illetve lekvárgyártó üzemét. Betekintést nyerhettek a „Szuno” (cigány nyelven álom) elnevezésű projektben munkálkodó helyi asszonyok egyedi kézműves termékeinek gyártásába is, amelyeket a gyerekek által a művészeti iskolában rajzolt képek alapján készítenek. A megszerzett benyomások adaptációnk eredményességét segítik.